Ő énbennem – 2019.09.12

Mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van.  
1. János 4, 4

A világ az ellenséghez tartozik és eszerint engedi magát meghazudni  és ők maguk is hazudnak. Rabolnak, sikkasztanak és feladják magukat a kívánságoknak és az érzelmeknek. Nem értik Isten Beszédét. Őket a gonosz irányítja. És arra készteti őket, hogy mindennek ellene legyenek, ami Istenhez tartozik, még ellenünk is.
Ezért nem kel meglepődnünk, hogy az emberek nem értenek minket, hanem idegen testnek tekintenek minket, és automatikusan ellenünk vannak. Még akkor is, ha sok jót teszünk nekik, még akkor is, ez az akadály és határ köztünk marad. Nem értenek minket, és idegen testként érzik magukat köztünk.
Ez történt minden Prófétával, és Jézussal is ezt tették; – és mi velünk is történt és történik. Csak azokat, akik folyamatosan kompromisszumot kötnek a világgal, nem tekintik idegen testnek, és ezeknek ,,nincsenek nehézségeik“.
Jézus pontosan ismeri a helyzetünket, mert Ő maga is ebben a helyzetben volt. Ezért megadja nekünk ezt a vigaszt: Ő bennünk van és Ő erősebb, hatalmasabb, nagyobb, mint bármi és bárki más a világon.
Tehát, minden nap, boldogan mehetünk a munkába: Ő bennem van!
Így énekelhetünk az esőben és a viharban: az ÚR adta ezt a napot nekem és neked; – Hallelujah! Boldogok és Örömteljesek akarunk lenni!
Igen, az ÚR bennem van, ezért érvényes: az én erőm és Örömöm az ÚRBAN van.
Még akkor is ha az ellenség ellenem van, és komolyan akar bántani, én elrejtőzhetek az ÚRBAN. Az Ő  Szárnyai alatt biztonságban vagyok. És az Ő Hatalmával, parancsolhatom az ellenségnek: Tűnj el! Az ÚR Jézus Nevében hagyj békén! Mindent elpusztítok, ami Jézus ellen felkel, igen, az ÚR Jézus Nevében!
Tehát az ellenségnek is el kell tűnnie, mert az ÚR Jézus erősebb bennem.
Ezért tehát, az ÚR Jézus minden körülmények között, körül vesz engem. És így az ÚR velem megy minden házba, minden beszélgetésbe, minden gyülekezetbe, minden munkába, vezetésbe, vásárlásba és sportba. Mennyire jó is ez a tudat!!

Köszönöm ÚR Jézus, a TE jelenlétedet! Ma velem vagy, holnap és holnapután is, TE soha nem hagysz magamra! Bárhol vagyok, TE is jelen vagy. Milyen csodálatos is ez a tudat! Adj URAM nekem többet a TE Lelkedből, hogy ezáltal higgyek és éljek!!

Werbung

Autor: Frank Lauermann

Guten Morgen, liebe Leute!!! Ich bin Frank Lauermann. Ich lebe nun schon lange in Litauen und es gefällt mir gut. Jeden Morgen schreibe ich eine kleine Andacht mit Gedanken für den Tag, über den Glauben an Jesus Christus, das Gebet und die Liebe unseres mächtigen Vaters im Himmel. Ich hoffe, daß meine Arbeit ermutigt, Hoffnung weckt, Glauben stärkt und uns den HErrn Jesus nahe bringt. ER ist mein Leben. Bitte, leite die Andachten weiter an Freunde und Bekannte! Einen ganz herzlichen Gruß, frank

Kommentar verfassen

Trage deine Daten unten ein oder klicke ein Icon um dich einzuloggen:

WordPress.com-Logo

Du kommentierst mit Deinem WordPress.com-Konto. Abmelden /  Ändern )

Twitter-Bild

Du kommentierst mit Deinem Twitter-Konto. Abmelden /  Ändern )

Facebook-Foto

Du kommentierst mit Deinem Facebook-Konto. Abmelden /  Ändern )

Verbinde mit %s

%d Bloggern gefällt das: