Jézus Tüze – 2019.05.05

Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!
Lukács 12, 49

A tűz Isten jellemzője. Ez a jellemző volt akkor is amikor Mózest az ÚR elhívta: A Csipkebokor égett és nem emésztődött el. Isten ment napközben, egy felhő és éjszaka egy tűzoszlopban Izráel népe előtt, amikor kijöttek Egyiptomból. Amikor Illés Áldozatot mutatott be, Tűz esett a Menyből és felemésztette az Áldozatát. Pünkösdkor, kettős tüzes nyelvek estek a tanítványokra. Az Apostolok Cselekedeteibent az va írva, hogy az emberek megégették a varázslókönyveiket a tűzben. Igen, Isten szeret ilyen tüzeket! De nem szereti az ellenség tüzét, amellyel pusztít, öl és megrémít.
Jézus Tüze jó nekünk! Nemcsak a szeretet és az irgalmasság tüze ez, hanem Isten Hatalma és Erejének tüze is. Ő azt akarja, hogy a szeretet tüze égjen mibennünk. Az Ő Tűzének fénye és Világosságavan bennünk! Ennek a Tűznek az a munkája, hogy az összes szennyeződést és minden félmérést,(félmunkát) elégessen bennünk. Melegítenie kell minket, és meg kell éreznünk Istennek szeretetét. Aktívvá kell lennünk, hogy a Kegyelmet és a Könyörületességet gyakorolhassuk. Ó ÚR Jézus, hagyd, hogy ez a Tűz ragyogjon énbennem és belőlem!
Az Ő Tűze világít a sötét világba. Reménységet , a reményteleneknek,, Eledelt az éheseknek, Vizet a szomjazóknak … Mi azt akarjuk, hogy az Ő Tüzének fáklya hordozójává legyünk!
Istennek Tüze világit. Elválasztja az aranyat és az ezüstöt a salaktól. Ezért kell gyakran átmennünk a tűzön, hogy megtisztuljunk a salaktól és hogy Isten aranya láthatóvá váljon.
A tűz világit és elválasztja a fényt és a sötétséget. A Pünkösdhöz  hasonlóan, amikor a világosság és a sötétség között vitatkozás van van, mert Istennek Tüze ég. Ezért is, Jézus folytatja az 51 – es Verssel: Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Nem – mondom nektek -, hanem inkább meghasonlást.
Tehát amikor az emberek Jézusért égnek, mások elkezdenek ellenállni, mert úgy tűnik, jobban szeretik a sötétséget, és kompromisszumokat tesznek. Így van ez a Családokban, az Egyházakban, a szakmai életben, a szabadidőben és mindenben: a Keresztényeket Krisztus Neve miatt gyűlölik. Ó, ha Jézus minden Családjában a tűz égne! Ha az ÚR Jézus összes Gyülekezeteiben világítana ez a Tűz! Ha bárcsak csak a mi Népünk és Kormányunk megtisztulna Jézus tűzével! – A Föld, egy szebb hely lenne, azon élni.

Köszönöm, ÚR Jézus, a TE Tüzedet! Ennek Világosan kel égnie énbennem! Igen, ez egy kicsit fáj, amikor kompromisszumokat és félmértékeket, igazságtalanságot, feszültséget, kapzsiságot és büszkeséget éget, de én megakarok tisztulni hogy világítsak! Kérlek jöjj, és vesd a TE Tüzedet a Földre és az én  Szívembe!

Werbung

Autor: Frank Lauermann

Guten Morgen, liebe Leute!!! Ich bin Frank Lauermann. Ich lebe nun schon lange in Litauen und es gefällt mir gut. Jeden Morgen schreibe ich eine kleine Andacht mit Gedanken für den Tag, über den Glauben an Jesus Christus, das Gebet und die Liebe unseres mächtigen Vaters im Himmel. Ich hoffe, daß meine Arbeit ermutigt, Hoffnung weckt, Glauben stärkt und uns den HErrn Jesus nahe bringt. ER ist mein Leben. Bitte, leite die Andachten weiter an Freunde und Bekannte! Einen ganz herzlichen Gruß, frank

Kommentar verfassen

Trage deine Daten unten ein oder klicke ein Icon um dich einzuloggen:

WordPress.com-Logo

Du kommentierst mit Deinem WordPress.com-Konto. Abmelden /  Ändern )

Twitter-Bild

Du kommentierst mit Deinem Twitter-Konto. Abmelden /  Ändern )

Facebook-Foto

Du kommentierst mit Deinem Facebook-Konto. Abmelden /  Ändern )

Verbinde mit %s

%d Bloggern gefällt das: