Fertőző Öröm – 2020.11.22

És hálaadás és öröm szava jõ ki belõlök, és megsokasítom õket.
Jeremiás 30, 19

Valójában Jeremiás a Gyász Próféta, aki megjövendöli a végzetet, és neki is nagyon sokat kell szenvednie. Mégis ezt a verset írja az emberek helyreállításáról. Látja Isten célját és eredményét: az örömöt.
És ez is Isten célja velünk: az öröm.
Azt akarja, hogy mi boldogok legyünk, hogy örvendjünk és megnyugodtak, túláradóak  legyünk, mert elmúlt az aggodalom és az elnyomás, mert a bűn le van győzve, és az ellenségnek már nincsenek jogai. Azt akarja, hogy olyan boldogok legyünk, hogy elkezdjünk énekelni, ugrálni és táncolni!
Ő megteremtette ennek feltételeit: A Kereszten elvette a bűn erejét, megbocsátást teremtett Isten és ember, valamint emberek között. Ő meghódította a halált. Eltávolított minden okot az aggodalomra és a pánikra és a félelemre. Minden betegséget meggyógyított. Ő újjáépíti a Lelkivilágot és meggyógyítja a megsebzett Szívet. Ő a Vigasztaló és az Irgalmas Isten. Ő az Építő. Valami újat hoz létre: egy új embert, aki boldog Őbenne. Új embereket, akik Tőle és senki mástól nem függnek.
Benned is meg fogja teremteni: az örömöt az Üdvösség által. Még akkor is, ha a szíved ma még szomorú és nehéz, Ő vigasztalja és meggyógyítja azt. A fenti vers józan kijelentés, nem kegyes kívánság. Ilyen lesz és nem más. A bánat és a fájdalom nem fog örökké uralkodni.
Ő majd elvégzi az Ő akaratát, és új emberré, örömteli emberré tesz bennünket. Emberekké, akik énekelnek, ugrálnak és táncolnak. Ez megváltoztathatja a világot. Van elég dörmögő ,, Bibliatudós“ akik mindent megtiltanak vagy követelnek. De nekünk, boldog Keresztényekre van szükségünk, akik az ÚR örömének tanúi!!
Engedd magad megfertőzni Isten örömétől! Övé a Győzelem!

Köszönöm ÚR Jézusom, hogy a TE örömöd fertőző! Igen, még ha időnként rosszkedvű is vagyok, TE mindig megnevettetsz. Ó, nagyon jó veled lenni!! Köszönöm!!

Werbung

Autor: Frank Lauermann

Guten Morgen, liebe Leute!!! Ich bin Frank Lauermann. Ich lebe nun schon lange in Litauen und es gefällt mir gut. Jeden Morgen schreibe ich eine kleine Andacht mit Gedanken für den Tag, über den Glauben an Jesus Christus, das Gebet und die Liebe unseres mächtigen Vaters im Himmel. Ich hoffe, daß meine Arbeit ermutigt, Hoffnung weckt, Glauben stärkt und uns den HErrn Jesus nahe bringt. ER ist mein Leben. Bitte, leite die Andachten weiter an Freunde und Bekannte! Einen ganz herzlichen Gruß, frank

Kommentar verfassen

Trage deine Daten unten ein oder klicke ein Icon um dich einzuloggen:

WordPress.com-Logo

Du kommentierst mit Deinem WordPress.com-Konto. Abmelden /  Ändern )

Twitter-Bild

Du kommentierst mit Deinem Twitter-Konto. Abmelden /  Ändern )

Facebook-Foto

Du kommentierst mit Deinem Facebook-Konto. Abmelden /  Ändern )

Verbinde mit %s

%d Bloggern gefällt das: