A sátán hálója/Szekták – 2020.09.14

….. ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére, És felocsudnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára.
2. Timótheus 2, 25f

Nekünk harcolnunk kell az ördög hálójába került Testvéreinkért, hogy Isten tudást és bölcsességet adjon nekik, és hogy szabaddá váljanak!
Az utóbbi időben jó néhány Testvér és Nőtestvér elfordult és egyes szekták-hoz csatlakoztak. Hogy lehet az, hogy évek óta a helyes Hitben voltak és ismerték az Utat és mégis kiestek? És hogyan reagálunk mi ez esetekben?
A kultuszok nagyon elkapják tagjaikat. Ügyes pszichológiai trükkök által rabolják el tőlük szabadságukat, hűséges követők és dolgozók maradnak, és azt gondolják, hogy ők az eliták. Nem akarnak kilépni. Megvakultak. Ők fontos és példaképek a szektákban. Ott, ezen emberek között, jól érzik magukat és elismerteknek.
Az egyik ok minden bizonnyal a keresztény közösségek helyzete, amely nem mindig túl kielégítő; – az emberek többre éhesek! Nem kielégítő amit a Templomokban, Gyülekezetekben kapnak!
Ezenkívül előfordulhat személyes elégedetlenség a saját vallási élete miatt is. És amikor egy nagy „próféta“ vagy ,,evangélista“ jön, engednek ígéreteinek. Talán még több csodát akarnak megtapasztalni, a guruk pedig megígérik és elmondják nekik, mi történt velük már. A Lelkésznél való csalódások is szerepet játszhatnak.
Pál azt tanácsolja Timóteusnak, hogy intenzíven imádkozzon ezekért az emberekért, hogy meglássák az igazságot és észhez térjenek; – ez Istennek a kimondhatatlan Kegyelme. Nem hiszem, hogy Isten örökre elveszni hagyja az Ő Gyermekeit bármely szektában. Valamikor visszahozza az Ő Gyermekeit. Ezért magabiztosan és bízva imádkozhatunk: Uram, nyisd ki a Szívüket és Szemüket!
Mi Keresztények felelősek vagyunk egymásért. Ezért is, vigyáznunk kell egymásra és intenzíven imádkoznunk kell egymásért.
Sokkal világosabban el kellene mondanunk az egyházakban, hogy mi a szekta. Világosabban kellene meghatároznunk magunkat, és nem szabad megengednünk a szürke területeket. A helytelen kompromisszumok és a tolerancia a későbbiekben mindig problémákat okozhatnak.
Van a szellemek megkülönböztetésének ajándéka is; – mi áll e mögött? Többet kellene képeznünk, jobban hallgatnunk, ezekre az ajándékozásokra, és nem szabad figyelmen kívül hagyni afigyelmeztetéseket sem!

Köszönöm, ÚR Jézusom, hogy TE nem hagyod, hogy a TE Gyermekeid örökre elvesszenek. Nem, TE utánuk mész, és haza akarod hozni őket. Köszönöm, hogy Neked erre is gondod van. URAM, én most az én Testvéreimre gondolok, akik egyes szekták hálójába estek. Oh URAM, szabadítsd  fel őket, fedd fel a hazugságot, nyisd ki a Szívüket és Szemüket! És segíts nekem is, hogy soha ne ítéljek el senkit, hanem tiszteljem őket és hogy egy segítőjük lehessek.

Werbung

Autor: Frank Lauermann

Guten Morgen, liebe Leute!!! Ich bin Frank Lauermann. Ich lebe nun schon lange in Litauen und es gefällt mir gut. Jeden Morgen schreibe ich eine kleine Andacht mit Gedanken für den Tag, über den Glauben an Jesus Christus, das Gebet und die Liebe unseres mächtigen Vaters im Himmel. Ich hoffe, daß meine Arbeit ermutigt, Hoffnung weckt, Glauben stärkt und uns den HErrn Jesus nahe bringt. ER ist mein Leben. Bitte, leite die Andachten weiter an Freunde und Bekannte! Einen ganz herzlichen Gruß, frank

Kommentar verfassen

Trage deine Daten unten ein oder klicke ein Icon um dich einzuloggen:

WordPress.com-Logo

Du kommentierst mit Deinem WordPress.com-Konto. Abmelden /  Ändern )

Twitter-Bild

Du kommentierst mit Deinem Twitter-Konto. Abmelden /  Ändern )

Facebook-Foto

Du kommentierst mit Deinem Facebook-Konto. Abmelden /  Ändern )

Verbinde mit %s

%d Bloggern gefällt das: