Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.
Róma 8, 15f
Az én Apám Tengerész volt. Gyerekkorom nagy részében utazott és ritkán volt otthon. De hát, vigyáznia kellett a családra! De ez nem volt valami jó számunkra, gyermekek számára. Tudtam, hogy az Apám, de nem volt vele semmilyen szoros kapcsolatom; valójában, valahogy homályosan féltem is tőle.
Így éreznek sok emberek az Istennel való kapcsolatukban: Tudják, hogy Ő a teremtő, még azt is tudják, hogy Isten szereti őket, ám ezekben a bizonytalan félelmekben vannak még Isten iránt, és állandóan félnek Isten büntetéséitől.
De ugyanúgy, amint Apám vágyott meleg kapcsolatokra az ő Gyermekeivel, aképpen Isten szíve is, vágyakozik irántunk! Ő szeretne Atyánk lenni, nemcsak úgy, hogy hivatalosan a „Mennyei Atyának” szólítsák. Isten tudja, hogy valahogy mi ezt nem tehetjük meg, és ezért küldi el nekünk az Ő Szent Szellemét, ami világossá teszi a szívünkben, hogy valóban Isten Gyermekei vagyunk.
A Gyermekek gondtalanok, mert Apjuk mindenre gondoskodik. A Gyerekek boldogok és élénkek; mert az Apukával biztonságban érzik magukat. A Gyerekek telve vannak reménységgel és cselekvési szomjúsággal, mert apjuk bátorságot, önértékelést és magabiztosságot biztosít nekik. (Az Apámmal való kapcsolatom utólag megváltozott, és melegen szerettük egymást. Ő most már a Mennyben van, és ha majd én találkozom ott vele, az meleg örömteljes találkozás lesz!)
Igen, Édes Atyám, én szeretlek és TE is szeretsz engem! Várom türelmetlenül azt a Napot, amikor veled együtt lehetek; Boldogan és Biztosan járhatok mert a TE kezedben vagyok. Ó, mily jó, hogy nem kell félnem Tőled, milyen megkönnyebbülés ez számomra!!
Áhitatok minden Napra (Frank-tol) 