De ő így szólt hozzájuk:
Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett.
Máté 8, 26
A tanítványok már megpróbálták mindent, ami lehetséges volt. Vitorláztak, vizet üritettek, imádkoztak … és a szemeik előtt mégis a halál volt. Tapasztalt halászok voltak, ismerték a Tengert és mégis csak egyet láttak, hogy ez alkalommal mindennek vége. Csak az ÚR Jézus tudta megmenteni őket. Amikor szenvedésükben Hozzá fordultak, Ő Kicsinyhitűeknek nevezte őket … Valójában véve, azt kell mondanom, hogy nem túl érthetõ.
De ha az ÚR Jézus van a hajóban, mégis nagyon érthető, hogy a Hit van erőben és nem engedjük meg, hogy a félelem uralkodjon. Ő a Hajóban van! Mi rossz történhet? Talán Isten a saját Fiát hagyta volna Vízbefulni? Vajon a sátánnak kell örvendezni? Nem!
Az ÚR Jézus Krisztus a mi Életünk Hajójában is velünk van, nem vagyunk egyedül. Függetlenül attól, hogy autóval, tengeralattjáróval, repülővel utazunk: az ÚR jelen van.. Függetlenül attól, hogy egy nagy számlát kapunk, vagy a Munkahelyünkön felmondanak: Őt is ugyanazon módon érinti, mint bennünket. Betegség vagy baleset esetén is: Ő bennünk él, és ezért ugyanolyan érintett, mindenekben, mint mi.
Ez a mi hitünk titka: Ő bennünk él, ugyanabban a Hajóban vagyunk.
Ezért teljesen biztosak vagyunk abban, hogy Isten mindig az Ő Fiát látja bennünk, az ÚR Jézust, ezért is különös figyelmet fordít ránk. Azért hallgatja Ő meg a mi Imádságainkat: Isten soha nem engedi hogy Jézus, elveszítsen bennünket az Ő Szemei elől. Ezért is vagyunk mi oly értékesek az Ő számára, azért is védelmez Ő oly nagyon bennünket. Ezért hallgatja meg imáinkat, és a közbenjárás imádságait is. Ezért lát Ő bennünket Igazaknak és szenteknek…
Az ÚR Jézus Krisztus bennünk, a Hit titka.
Köszönöm, ÚR Jézus, hogy TE bennem élsz, a szívemben! Igen, TE kel légy mindenkor a Szívem Királya. TE uralkodsz, és csodálatosan megvédesz engem. Bármilyen helyzetben, én bízhatok Benned. TE Jó vagy hozzám!!