A Megváltás Alapja – 2020.06.05

Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket,
bűneink miatt törték össze.
Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen,
az ő sebei árán gyógyultunk meg.
Ézsaiás 53, 5

Az ÚR Jézus Krisztus, megtisztította az utat, hogy mi  Isten elé járulhassunk. Ő, Békét teremtett Isten és az ember között. megfizetett, mindenki bűneiért és elviselte a büntetést. Igazságosságot szerzett nekünk is. Ő szabadított fel bennünket a bűntudattól, a rossz lelkiismerettől, a gonosz kötelékektől, a halál félelmétől, a gondoktól és a szükségletektől. Ő a Megváltás számunkra mindattól, ami elnyom bennünket.
A megváltás alapja a megbocsátás. Ez az alapunk és orvoslásunk: Az ÚR Jézus Krisztus vére.
Bármely konfliktus megoldható, ha megbocsátunk. A legrosszabb házassági háború is, csakis a kölcsönös megbocsátással ér véget. Az Új-Guineai kannibálok abbahagyták a mészárlást, amikor az ÚR megbocsátása ott is helyet kapott. A rossz álmok is csak akkor érnek véget, amikor megbocsátunk. A keserű sebek meggyógyulnak, amikor a megbocsátást alkalmazzuk.
Sőt még önmagunkkal is békét köthetünk, ha végül is elfogadjuk, az ÚR Jézus megbocsátását. És az Isten elleni keserű szemrehányás és a gonosz sorsnak is vége, amikor megbocsátást kérek, hogy én Bíróként jártam el, és megköszönöm Neki a sok minden jót.
A megbocsátás mozgásba hozza Isten kezét. Ezután Ő végre vigasztalhat, új bátorságot adhat, örömöt és békét adhat, és gyógyíthatja kemény, keserű szívünket. A nemmegbocsátás blokkolja Isten ránk irányuló cselekedeteit. Soha nem kerülhetünk az Ő Áldásainak tulajdonába, amelyeket Ő számunkra tervez.
Kérdezd meg Istent, hogy mutassa meg, hol kel még a megbocsátást alkalmazni. Lassanként, többet és többet fog mutatni neked, hogy az életedet szabadon élhesd. A szíved lágy és kellemes lesz mások számára. Ez egy kemény út, alázattal és fájdalommal tele a régi sebek felett, de kiválóan ez az eljárás amely által az ÚR Jézus Krisztus támogathat bennünket. Ő Csodálatos!

Köszönöm ÚR Jézus, hogy TE segítettél nekem megbocsátani, és senki ellen nincs haragom. Köszönöm ezt a szabadságot! Nem akarok keserűséget magamban! Üdvösséget és új életet akarok, amelyet TE adsz. Köszönöm!

Werbung

Autor: Frank Lauermann

Guten Morgen, liebe Leute!!! Ich bin Frank Lauermann. Ich lebe nun schon lange in Litauen und es gefällt mir gut. Jeden Morgen schreibe ich eine kleine Andacht mit Gedanken für den Tag, über den Glauben an Jesus Christus, das Gebet und die Liebe unseres mächtigen Vaters im Himmel. Ich hoffe, daß meine Arbeit ermutigt, Hoffnung weckt, Glauben stärkt und uns den HErrn Jesus nahe bringt. ER ist mein Leben. Bitte, leite die Andachten weiter an Freunde und Bekannte! Einen ganz herzlichen Gruß, frank

Kommentar verfassen

Trage deine Daten unten ein oder klicke ein Icon um dich einzuloggen:

WordPress.com-Logo

Du kommentierst mit Deinem WordPress.com-Konto. Abmelden /  Ändern )

Twitter-Bild

Du kommentierst mit Deinem Twitter-Konto. Abmelden /  Ändern )

Facebook-Foto

Du kommentierst mit Deinem Facebook-Konto. Abmelden /  Ändern )

Verbinde mit %s

%d Bloggern gefällt das: