Megmentve és Felszabadítva – 2020.02.02

Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.
János 8, 36

Ez az, amit az ÚR Jézus Krisztus akar: hogy megszabadítson bennünket, hogy szabadon élhessünk. Nos, ha ez is semmi?! Nagy öröm következik! De sajnos kétségek is: igen, ha ez igaz lenne … Mert keresztények ők, hisznek és mégis kötözöttek. Időknek múltával elvesztették a reményt. De ma van az a  Nap, amikor az ÚR Jézus fel akarja ismét ébreszteni ezt a reményt.
Az a tény, hogy ma olyan sok keresztény él, akik nem szabadok, azt jelenti, hogy vagy az egyházak, vagy a gyülekezetek tévesen tanítanak, vagy Jézus nem mondta az igazat, vagy az emberek nem gyakorolnak eleget. De a fenti Igevers alapján, csakis az ÚR Jézus szabadítja fel őket, és ők mindent megtehetnek, mert maguktól soha nem lehetnek szabadok. –
Szükség van a Szellem Ajándékaira, hogy megszabadítsuk az embereket.  A megkülönböztetés ajándékaira: Miért van kötözve az ember, milyen jogokkal rendelkezik az ördög? A megkülönböztetés ajándéka: a kötözés csupán emberi, vagy az ellenség okozta? A sötétség hatalmainak megkötözése és az emberek felszabadításának ajándéka. Az emberek gyógyító ajándéka, az egészségügyi, külső belső problémákkal küzdő emberek gyógyítása. A belső gyógyítás ajándéka a sokkok és a pszichológiai traumák gyógyulása érdekében. Minden ajándékra szükség van, ha az embereket valóban meg akarjuk az ÚR erejével szabadítani!
Jézus megváltást hozott a Kereszten. Haláltól, bűntől, az átkoktól és mindentől, ami problémákat okoz, megvásárolt minket. És most csak azt kel nézzük, hogy végrehajtsuk ezt a megváltást, és a felszabadulást.
Ő, örömmel segít! Mert csak a Fiú tud felszabadulni.
Oly sok Bizonyságtételek vannak, hogy miként lettek szabadok egyesek. Még sok Évek kötözése után is, Ő a Szabadító. Nem mondott le a te állapotodról sem, hanem aktívan beakar avatkozni.
Az utóbbi időben gyakran imádkozhattam azokért az emberekért, akik évek óta kötözöttek. És szabaddá váltak. Milyen boldogok lettek! Öröm-fesztiválok vannak a Mennyben és a Földön!

Köszönöm ÚR Jézus Krisztus, TE vagy a mi megváltónk és felszabadítónk! TE megvásároltál minket a Golgotai Kereszten, és azt akarod, hogy szabadon, gondtalanul és boldogan éljünk. Milyen jó vagy! Köszönöm!!

Werbung

Autor: Frank Lauermann

Guten Morgen, liebe Leute!!! Ich bin Frank Lauermann. Ich lebe nun schon lange in Litauen und es gefällt mir gut. Jeden Morgen schreibe ich eine kleine Andacht mit Gedanken für den Tag, über den Glauben an Jesus Christus, das Gebet und die Liebe unseres mächtigen Vaters im Himmel. Ich hoffe, daß meine Arbeit ermutigt, Hoffnung weckt, Glauben stärkt und uns den HErrn Jesus nahe bringt. ER ist mein Leben. Bitte, leite die Andachten weiter an Freunde und Bekannte! Einen ganz herzlichen Gruß, frank

Kommentar verfassen

Trage deine Daten unten ein oder klicke ein Icon um dich einzuloggen:

WordPress.com-Logo

Du kommentierst mit Deinem WordPress.com-Konto. Abmelden /  Ändern )

Twitter-Bild

Du kommentierst mit Deinem Twitter-Konto. Abmelden /  Ändern )

Facebook-Foto

Du kommentierst mit Deinem Facebook-Konto. Abmelden /  Ändern )

Verbinde mit %s

%d Bloggern gefällt das: