Vita – 2019.01.08

Most már tágas helyet szerzett nekünk az ÚR.
I Mózes 26: 22

Izsák a nyájaival filiszteusföldön tanyázott. De az Úr megáldott minden munkát, amit Izsák tett. Ezért vita lett a kutakon. És Izsák fogta a nyáját, és továbbment egy darabbal. De ott is vita kerekedett a kutak miatt. És ő ezért még tovább ment letelepedni és ásott ki egy új kutat. Elnevezte Észeknek, mert civakodtak vele. Így mégtovább kellett költöznie. És amikor már nem volt több vita, akkor elnevezte az új kutat Rehóbótnak, és ezt mondta: Most már tágas helyet szerzett nekünk az ÚR.
Izsák jó alapítófő volt. Elment a vita útjából. Talán legyőzte volna az ellenállókat, de az milyen árat követelt volna? Inkább lemondott a jogáról, és egy darabbal mindig továbbköltözött. Isten neki az egész földet odaígérte, miért kellett ezen vitatkozni? Volt elég lehetősége, hogy a saját szavát betöltse. Izsáknak fontosabb volt a béke, mint a saját joga. És a legvégén megköszönte az Úrnak, hogy Isten neki további helyet készített.
Néha nálunk is vita van. Ekkor nagyon bölcseknek kell lennünk, hogy a vita ne tegye tönkre a békénket Istennel. Ne legyünk puhánk és engedékenyek, hanem legyen egy szilárd véleményünk. De lehetünk alázatosak, és lemondhatunk a vitáról. A békénk Istennel nagyon értékes! És ha egy darabbal vissza kell húzódnunk, ő ki fogja egyenlíteni a károkat. Ő minket a füves legelőkre akar minket vezetni. Néha Isten a vitát használja, hogy nekünk utat csináljon. Vita nélkül otthonosan ülve maradnánk. De a vita arra késztet, hogy felálljunk, és odébb álljunk.
Imádságban, Istennel való beszélgetésben tisztáznunk kell, hogy mi Isten akarata a mi esetünkben. Segítő a beszélgetés a jó barátokkal is, hogy a saját problémánkat ne hordozzunk egy kereszten.
Minden esetben Isten kezében kell tudnunk kell magunkat. Ő felettünk tartja a kezét, Ő hűséges, helyet készít nekünk, és jó tervei és gondolatai vannak számunkra. Ő a segítőnk, vitában

Köszönöm, Jézus, hogy Te az én erős segítőm vagy! Még ha egy darabot fel is kell adnom, te további tágas helyet adsz nekem. Jó terveid vannak felém, mert Te vagy az én jó pásztorom!

Advertisements

Kommentar verfassen

Trage deine Daten unten ein oder klicke ein Icon um dich einzuloggen:

WordPress.com-Logo

Du kommentierst mit Deinem WordPress.com-Konto. Abmelden /  Ändern )

Google+ Foto

Du kommentierst mit Deinem Google+-Konto. Abmelden /  Ändern )

Twitter-Bild

Du kommentierst mit Deinem Twitter-Konto. Abmelden /  Ändern )

Facebook-Foto

Du kommentierst mit Deinem Facebook-Konto. Abmelden /  Ändern )

Verbinde mit %s